A Ford Mustang lehet a Világ Év Autója?

2015. 03. 20.
A Ford Mustang egyike a Világ Év Autója díj három döntősének: megkezdődött a visszaszámlálás a New York-i Nemzetközi Autókiállításig, ahol a Bridgestone Corporation és az Autoneum április 2-i közös sajtótájékoztatóján kiderül, melyik autó nyeri el a 2015-ös Világ Év Autója díjat, amelynek a Ford legendás sportautója az egyik nagy esélyese.

A New Yorki-i Nemzetközi Autókiállításon a 2015-ös Év Világautója díj mellett kiosztásra kerülnek majd a Világ Legjobb Luxusautója, a Világ Legjobb Izomautója, a Világ Legjobb Környezettudatos Autója és a Világ Legjobb Autódizájnja díjak is, amelyeket a 75 közismert autós újságíróból álló nemzetközi zsűri tagjai titkos szavazással, személyes tapasztalatukra alapozva ítélnek oda. Az öt versenykategória döntősei:

2015 Világautója
  • Ford Mustang 
  • Mercedes-Benz C-Class 
  • Volkswagen Passat 

A címekre jelölt autók világkörüli útja október 2-án vette kezdetét Párizsban, majd novemberben újabb állomás következett Los Angelesben, ahol az észak-amerikai tesztelők is kipróbálhatták a díjra jelölt modelleket, utána pedig a Genfi Autószalonon tűntek fel az autók, ahol minden kategóriában kihirdették a döntősöket. Az utazás 2015. április 2-án ér véget a New York-i Nemzetközi Autókiállításon, ahol megtudhatjuk, kik nyerték az idei díjakat. A Prime Research és az Autoneum által közösen készített Globális Trend Jelentés ugyanezen a napon, közvetlenül az eredményhirdetés előtt kerül nyilvánosságra New York-ban. Az Autoneum elnök-vezérigazgatója, Martin Hirzel elmondta: “Az autóiparban most az intelligens hatékonyság a legfontosabb trend. Az Autoneum könnyű és multifunkcionális akusztikai és hővezérlő járműrendszerei, valamint intelligens innovációi jelentős mértékben járulnak hozzá az automobilizmus jövőjéhez.”

A Világ Év Autója
A Világ Év Autója díj (WCA) több, mint egyszerű verseny. A WCA zsűrije 75 ismert autós újságíróból áll, akik egyfajta globális szakértői testületet alkotnak. E zsűritagok személye garantálja a díj függetlenségét és hitelességét, véleményük pedig fontos információként szolgál az autóipari szereplők számára. 

További információért kattintson ide!

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrisebb akciók Alföld Autóház Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Alföld Autóház Kft.



Vélemények