Kerekesszékesek szépségversenyét támogatta a Ford

2014. 05. 20.
Az esélyegyenlőség fontosságára történő figyelemfelhívást célul kitűző Miss Colours International 2014 elnevezésű, kerekesszékesek számára meghirdetett szépségversennyel kapcsolatos logisztikai feladatok ellátásában segédkezett a Ford. 

A Magyarországon immáron harmadik éve megrendezésre került Miss Colours International elnevezésű szépségverseny legfontosabb célkitűzése a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének fontosságára történő figyelemfelhívás. Amint a versenyt szervező Colors Rehab Kft. és Rotary Club Budapest Center fogalmaznak, a teljes esélyegyenlőség ugyan egyelőre még csak kitűzött cél, de – részben a média közreműködésének köszönhetően – a fogyatékkal élő emberek ma már a társadalom szerves részét alkotják, sokan közülük ismertek és elismertek, s nem fogyatékosságuk, hanem kiemelkedő képességeik, szaktudásuk, eredményeik alapján (pl. Érdi Tamás zongoraművész vagy Szekeres Pál vívó). A verseny lehetőséget nyújtott arra, hogy bemutatásra kerüljön, hogyan élnek ők, akiket MÁS-nak tekintenek, ám ugyanazt az életet élik, amit ép testtel lehet. Egy kerekesszékes nő is vonzó, a versenyzők a kötetlen beszélgetésekben pozitív hozzáállást és önmaguk felvállalását is gyakorolják. Van, aki szervdonációs kampányát, más az aktív kerekesszékes életet, a sportot szeretné népszerűsíteni. A legtöbb versenyző sikeres karriert mondhat magáénak, vagy akár arra büszke, hogy balesete után ugyanolyan hétköznapi tudott maradni, mint amilyen előtte volt: helyt áll anyaként és feleségként, gyakran akár egyedülálló anyaként is. 
Sokan nem tudják, hogyan viselkedjenek egy fogyatékossággal élő emberrel. A Miss Colours International szervezői azt szeretnék, ha elindulna egy egészséges gondolkodás. Kulcsfontosságúnak tartják, hogy a társadalmunkban igen elcsépelt, ám még kevésbé működő integrációt az emberek komolyan vegyék, és a fogyatékkal élők az oktatásban, képzésekben és a kerekesszékesek világában is teljes egész, boldog életet élhessenek, diszkriminációk és előítéletek nélkül vállalhassanak munkát, gyermeket, családot.
A 2014-ben megrendezett kerekesszékes szépségverseny egyik fontos célkitűzése volt, hogy a Rotary Club segítségével határon túliak is részt vehessenek a megmérettetésben, ezáltal támogatást, motivációt nyújtva számukra is az aktív életbe történő beilleszkedésre. A 3 magyar és 5 külföldi döntős hölgy egy hetes felkészítő időszakához kapcsolódó logisztikai feladatok ellátásában nyújtott segítséget a Ford.
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a logisztikai feladatokat ellátó személyszállító autók biztosításával mi is egyike lehettünk e nem mindannapi, önzetlen, példamutató kezdeményezés számos támogatójának és hozzájárulhattunk ennek a valódi értékteremtő küldetésnek a sikeréhez.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Ford magyarországi PR és kommunikációs igazgatója.

„A valódi, teljes esélyegyenlőség eléréséig valószínűleg még valóban hosszú út áll társadalmunk előtt, ám minden ilyen kezdeményezés optimizmussal és lelkesedéssel tölt el bennünket, hiszen egy jobb, mindannyiunk számára élhetőbb világ megteremtésének lehetőségét hordozza magában.” – teszi hozzá a kommunikációs igazgató.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Alföld Autóház Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Alföld Autóház Kft.