Ford ‘RoadSafe’ rendszer

2021. 10. 01.

A Ford ‘RoadSafe’ rendszere a hálózatba kapcsolt autók technológiájával mutatja meg az autósoknak, hol leselkedik rájuk veszély

LONDON, 2021. szeptember 22. – Miközben iskolába visszük a srácokat, munkába megyünk vagy a heti nagybevásárlást intézzük, jól ismerjük azokat az útszakaszokat, ahol jobban kell figyelnünk, sőt gyakran inkább el is kerüljük ezeket a helyeket, hogy még véletlenül se keveredjünk veszélyes szituációba.

A Ford most kifejlesztette az új ‘RoadSafe’ koncepciót, ami figyelmezteti a vezetőt a kockázatosabb helyekre, és ezt az információt a helyi hatóságokkal is megosztja, hogy tehessenek valamit ellene.

A Ford ‘RoadSafe’ technológiája egy intelligens algoritmus segítségével gyűjti a hálózatba kapcsolt járművekből és az utak mellé telepített érzékelőkből érkező anonim adatokat, illetve a baleseti jelentéseket, majd ezek alapján meghatározza, hol következhet be nagyobb eséllyel egy közlekedési baleset. Ez az információ megjelenik egy térképen, ahol a rendszer a veszély mértékét is meghatározza, és figyelmezteti erre az autósokat.

Roadsafe térkép

“Minden városban vannak olyan helyek, ahol nagyobb a balesetek valószínűsége, például mert nem megfelelőek a közlekedési táblák, kátyús az út vagy mert a forgalom már rég meghaladta a kereszteződés áteresztő képességét. A Ford most meg tudja mutatni, hol találhatók ezek a helyek, hogy a vezetők itt fokozott figyelemmel haladjanak át, a hatóságok pedig tudomást szerezzenek a folyamatos balesetveszélyről,” mondta el Jon Scott, a Ford Mobility európai irodájának projektvezetője.

Mindenki számára biztonságosabb utak

A ‘RoadSafe’ digitális eszköz négy évnyi kutatás eredményeképpen született meg; a folyamat fontos része volt egy 20 hónapos kormányzati támogatású projekt, amelyben az Oxfordshire megyei önkormányzat mellett részt vettek a Loughborough Egyetem és a Vivacity Labs mesterségesintelligencia-szakértői, illetve a londoni tömegközlekedési vállalat és az Innovate UK szakemberei.

A kutatás a londoni közlekedés elemzésével kezdődött, kijelölve a baleseti gócpontokat, és meghatározva, milyen lehetséges okok vezettek ott a közlekedésbiztonság romlásához. Az utolsó 15 hónapban a kutatást Oxfordshire-re is kiterjesztették, és ekkor már több mint 200, hálózatba kapcsolt személy- és haszongépjármű vett részt a kísérletben. A tőlük érkező adatok alapján készítette el a szakemberek csapata a ‘Kockázati besorolási térképet’, ami megmutatja a különösen veszélyes útszakaszokat.

Kockázati besorolási térkép

Ezen a felületen ugyanúgy megjelennek a régebbi baleseti adatok, mint a ‘veszély-előrejelző’ algoritmusnak az egyes útszakaszokra vonatkozó besorolásai, amelyeket egy fejlett adatelemző technológia számol ki1. Az ‘Útszakasz veszély előrejelzés’ színekkel jelzi azokat a helyeket, ahol nagyobb valószínűséggel következhetnek be balesetek; piros szín mutatja a legmagasabb szintű veszélyt, és sárga a legalacsonyabb szintű kockázatot.

Az adatok összegyűjtéséhez a hálózatba kapcsolt járművek naplózzák a menet közben bekövetkezett eseményeket, többek közt a fékezéseket, a kormánymozdulatokat és a gyorsításokat, a Vivacity által az út mellé telepített érzékelők pedig követik a forgalom áramlását. A szenzorok a gépi tanulás algoritmusával érzékelik a veszélyhelyzeteket, miközben a kerékpárosok, gyalogosok és a hálózathoz nem kapcsolódó járművek mozgási mintáit is kielemzik. A szenzorok által továbbított adatok mind anonim információk, így az utak biztonságosabbá tétele nem sérti a személyiségi jogokat.

Útszakasz veszély előrejelzés’

A járművekből és szenzorokból nyert adatok alapján sokféle veszélyhelyzet meghatározható, például azonosíthatók azok a helyek, ahol az autók túl közel haladnak el a kerékpárosok mellett; a rosszul elhelyezett buszmegállók, amelyek torlódásokat okoznak; vagy éppen a nem megfelelően megtervezett, átláthatatlan vagy zavaros útkereszteződések.

A vállalkozások és a flottaüzemeltetők számára a ‘RoadSafe’ algoritmus kifejezetten hasznos lehet, mert sofőrjeik így elkerülhetik a különösen problémás helyeket, vagy a rendszer figyelmezteti őket, ha veszélyes szakaszon autóznak, így kevésbé fenyegeti őket baleset, ami a fuvarozást is hatékonyabbá teszi. A nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt használható ‘RoadSafe’ jelentős mértékben csökkentheti a közúti balesetek számát.

RoadSafe

A jövőben az ilyen jellegű technológiák az önvezető autókban is fontos szerepet játszanak majd. A járművek beépített érzékelőivel kombinálva ezek a rendszerek még hatékonyabban segíthetnek előre meghatározni a balesettel fenyegető helyeket és helyzeteket.

A Ford az Egyesült Királyságban, a Millbrook Tesztpályán szeptember 22-én megrendezett Cenex LCV eseményen mutatja be először a ‘RoadSafe’ rendszert.

Időpontfoglalás

A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.


Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrisebb akciók Alföld Autóház Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Alföld Autóház Kft.



Vélemények