A Cápák között új partnere a Ford Magyarország

2021. 02. 10.

BUDAPEST 2021. Február 8. – Február 25-én indul a Cápák között harmadik évada az RTL Klubon, mely Magyarország egyetlen üzleti showműsora!

Az eredeti műsor, az angol Dragon’s Den 2005-ben hódította meg a világot, ma már több, mint 40 országban látható. Az angol verzióban már több, mint 220 cég kapott befektetést, összesen 200 millió font feletti értékben. 



A már jól ismert show vadonatúj Cápája Lakatos István, a 25 vállalkozást magába foglaló Bravogroup Holding ügyvezetője, Tomán Szabina, a Toman életmódprogram megalkotója, a magyarországi Tomán Diet tulajdonosa, Balogh Levente, aSzentkirályi-Magyarország Kft. tulajdonos-elnöke, a PepsiCo termékek forgalmazója, Balogh Péter, az egyik legsikeresebb hazai startup alapítója, Magyarország legaktívabb angyal-befektetője, 2020-ban az Év befektetője-díj nyertese; és Moldován András, a szókimondó sertésmogul, aki évente 120 ezer disznót hizlal, több sikeres befektetése mellett a Jack’s Burger étteremlánc és az Animalsoft Állattenyésztési szoftver-fejlesztő cég tulajdonosa. 

  Mind készen állnak, hogy újra „körbeúszhassák” a vállalkozókat és döntést hozzanak arról, hogy kibe érdemes figyelmet, energiát és saját pénzüket befektetni. 

A Ford márka több mint 110 éves története során, szerte a világon, számos alkalommal vállalt kezdeményező, úttörő szerepet a vállalkozások, kisvállalkozók támogatásában, mellyel aktívan segítette egyes szolgáltatások, iparágak fejlődését. A Ford haszongépjárművei a szó szoros, és átvitt értelmében is a vállalkozások motorjai. Büszkék arra, hogy a praktikus, korszerű, megbízható, és alacsony üzemeltetési költségű modelljeik hozzájárulnak nem csak a vállalkozások mobilitásához, de a cégek folyamatos fejlődéséhez, és a díjnyertes designnal a megjelenéséhez is. Európa vezető haszongépjármű gyártójaként pedig céljuk, hogy hagyományosan megbízható személy- és áruszállító modelljeikben olyan innovációkat tegyenek elérhetővé elsőként a piacon, mint a környezetbarát hibrid és elektromos technológiák széles portfóliója, vagy a Ford Pass Pro üzleti flottakövető alkalmazás. 

„A showműsor kínálta egyedülálló lehetőséggel élve a Ford Magyarország támogatja a vállalkozók és befektetők egymásra találását. Sőt! A Ford Magyarország felajánlja: egy, a műsor végén kiválasztott, a showban sikeresen szereplő vállalkozásnak, amelynek fejlődését alapvetően tudja segíteni egy tehergépkocsi, a Ford egy a cég igényeinek leginkább megfelelő Ford Transit, Custom vagy Ranger haszonjárművet ajánl fel 1 éves használatra, hozzásegítve ezzel a növekedéshez és a további sikerekhez.” – mondta el Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.


Időpontfoglalás


A Ford Motor Company

A Ford Motor Company globális vállalat, amelynek központja a Michigan állambeli Dearborn. A vállalat tevékenységi köre a Ford személyautók, haszongépjárművek, városi terepjárók (SUV) és elektromos hajtású autók, valamint a Lincoln luxusautók tervezése, gyártása, értékesítése, szervizelése és a velük kapcsolatos szolgáltatások biztosítása. A vállalat a Ford Motor Credit Company révén pénzügyi szolgáltatásokat is nyújt. A Ford vezető szerepre törekszik az elektromos autók, az önvezető járművek és a mobilitás területén. A Ford mintegy 199.000 embert foglalkoztat világszerte. Amennyiben több információra van szüksége a Fordról, termékeiről vagy a Ford Motor Credit Company vállalatról, kérjük, keresse fel a www.corporate.ford.com vagy a www.ford.hu honlapot.

A saját tulajdonú vállalatokban körülbelül 53.000 alkalmazottat, az összevont, illetve nem összevont közös vállalkozásokkal együtt pedig mintegy 67.000 embert foglalkoztató Ford Európa felel a Ford márkához tartozó autók gyártásáért, értékesítéséért és karbantartásáért Európa 50 piacán. A Ford Motor Credit Company mellett a Ford Európa üzleti tevékenysége magában foglalja a Ford Ügyfélszolgálat és 24 gyártóüzem (16 saját tulajdonú vagy összevont közös vállalat és 8 nem összevont közös vállalkozás) működtetését. Az első Ford autókat 1903-ban szállították Európába – ugyanabban az évben, amikor a Ford Motor Companyt alapították. Az európai gyártás 1911-ben indult meg.

Márkakereskedés hírei

Aktuális ajánlatok

Legfrisebb akciók Alföld Autóház Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Alföld Autóház Kft.



Vélemények