Technológiai korszerűsítse célú Hitelprogram az Alföld Autóház Kft.-nél

DÜSSELDORF, Németország, 2019. július 2. – Olyan nagyvárosokban, mint például London vagy Frankfurt, a becslések szerint az átlagautós évente 67 órát tölt parkolóhelyek keresésével, aminek költsége akár 1 250 Euro is lehet. Az úgynevezett cirkálás nagyjából a városi közlekedés 30%-át teszi ki.
A problémát nem csak a parkolóhelyek hiánya jelenti, hiszen Nagy-Britanniában a helyi hatóságok adatai szerint a parkolók kihasználtsága néhol csak 50 százalékos.
A Ford és a Vodafone most új technológiát tesztel, amely megkönnyíti a parkolóhelyek megtalálását a városközpontokban, megmutatva az autósoknak a közelben elérhető szabad parkolóhelyek számát, és azt is, hogy miként lehet odajutni.
„A műholdas navigáció remek eszköz, hogy elirányítson úti célunkhoz, de nem segít a parkolásban – különösen a városközpontokban nem,” mondta Tobias Wallerius, a Ford Európa termékfejlesztő mérnöke. „A parkolóhelyre vezető technológia azonban segíti az autósokat, hogy gyorsabban célba érjenek, pénzt és időt spórol, valamint csökkenti a környezet terhelését.”
„Ha a járművek valós idejű adatokat kapnak, illetve információt cserélnek egymással, a közlekedés okosabbá válik, a parkolóhely-keresés kevésbé lesz stresszes, az autósok pedig gyorsabban elérik úti céljukat,” mondta Michael Reinartz, a Vodafone fejlesztési vezetője.
A Ford és a Vodafone által tesztelt parkolóhelyre vezető technológia – amely az autópark adatai alapján valós időben frissül – a német KoMoD program keretében valósul meg, amely egy 15 millió eurós költségvetésű, iparágakon átívelő projekt a kapcsolt- és önvezető járművek technológiáinak fejlesztésére.
A tesztben résztvevő autók a városban haladva térinformatikai helyzetük és a közelükben levő digitális útjelzések alapján egy központi számítógép-rendszerről kapnak információkat az utakról és a parkolási lehetőségekről.
A KoMoD keretében kidolgozott Ford és Vodafone fejlesztések további részletei:
Az Okos Közlekedési Jeladó rendszer sebességkorlátozó és veszélyre figyelmezető jeleket küld közvetlenül az autó műszerfalára. Ma a táblafelismerő rendszerek sok autóban kamerákkal működnek, ez azonban rossz időjárási körülmények között vagy magas járművek között haladva nem ideális. A jel átadása a járműnek mobilhálózati kapcsolaton keresztül, közvetlenül a jelről vagy az úthoz közeli egységekről eleve biztosítja, hogy a vezetők minden fontos biztonsági információt megkapjanak.
A korábbi tesztek már bebizonyították, hogy a technológia képes automatikusan figyelmeztetni a vezetőket a balesetekre, megmutatni a megkülönböztető jelzésű járművek pontos helyét és azt is, hogyan térhetnek ki azok útjából.
Mára a járművek közötti információáramlás célja, hogy képessé tegye a vezetőket információn alapuló döntések meghozatalára. A jármű-jármű és a jármű-infrastruktúra kommunikációs rendszerek - mint amilyen a KoMoD fejlesztései is - komoly szerepet kaphatnak a jövőben, mivel az önvezető autók automatikusan kapcsolódhatnak és reagálhatnak rájuk.
Forrás: Ford Sajtószoba